L. Simon Lászlót kormánybiztossá nevezte ki Orbán Viktor - 2013.10.22.

Latoszog latoszog at lists.racio.hu
2013. Okt. 22., K, 22:52:33 CEST


*Kormánybiztossá nevezte ki L. Simon Lászlót Orbán Viktor *

A miniszterelnök döntése értelmében dr. Zumbok Ferenc halálát követően 
*L. Simon László *látja el a jövőben a budai Várbazár felújításának és a 
Várnegyed hosszú távú fejlesztési koncepciójának kidolgozásáért, 
valamint a fertődi Esterházy-kastély rekonstrukciójával kapcsolatos 
állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztosi feladatokat.

Zumbok Ferenc 2011 márciusától előbb miniszteri biztosként, majd 2013. 
október 9-én bekövetkezett haláláig kormánybiztosként koordinálta a 
fertődi kastély, illetve a budai Várnegyed megújításához szükséges 
állami feladatokat. Zumbok Ferenc bizottsági elnökként és korábban 
kultúráért felelős államtitkárként is remekül tudott együtt dolgozni a 
feladata iránt elkötelezett szakemberrel, munkásságáért ezért elismerés 
illeti.

Az újonnan kinevezett kormánybiztos tervei szerint mind Fertőd, mind a 
budai Várnegyed tekintetében a folytonosság fogja munkáját jellemezni, 
és Zumbok Ferenc koncepcióján érdemben nem kíván változtatni. *Új 
megbízatása mellett L. Simon László továbbra is ellátja a parlamenti 
bizottság elnöki tisztségét és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöki 
feladatait, így nem lesz akadálya annak, hogy a 2014-es holokauszt 
emlékév kapcsán meghirdetett civil alap pályázatainak a kezelését -- a 
Miniszterelnökség felkérésének megfelelően -- végigvigye.*

A döntésről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny mai számában jelent 
meg: 

http://www.magyarkozlony.hu/permanent/9d/9d8268147e68564825e3067afaef68a64d6b3aa0/MK_13_174.pdf

Tisztelettel:
Fidesz-KDNP Fejér 4 VK országgyűlési képviselői kabinet

--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lists.racio.hu/pipermail/latoszog/attachments/20131022/8c0913b2/attachment.html>


További információk a(z) Latoszog levelezőlistáról