A Ráció Kiadó Ünnepi Könyvheti Könyvei - 2014

szif at lists.racio.hu szif at lists.racio.hu
2014. Jún. 6., P, 16:43:32 CEST


Tisztelt Olvasóink! 
A Ráció Kiadó, a Magyar Műhely Kiadó és a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány könyveit nagy kedvezményekkel vásárolhatja meg

a 85. Ünnepi  Könyvhéten a Vörösmarty téren (Deák Ferenc utca, 2-es pavilon)!

A Ráció Kiadó az alábbi, Ünnepi Könyvhétre megjelentetett könyveit ajánlja szíves figyelmükbe:




Messziről felmerülő, vonzó szigetek II/1. Japánról szóló, magyar nyelvű források 1896-tól az első világháború végéig



Szerkesztő: Buda Attila



A Felkelő Nap Országának hazai megismeréséhez nagymértékben hozzájárult az 1867–68-as nyitás politikája, amely lehetővé tette, hogy e távoli szigetország kapcsolatokat találjon a nyugati civilizációval, szerkezetét, működését modernizálhassa, hagyományait megszűntetve megőrizhesse. Ettől kezdve a közvetett hazai ismeretek közvetlen tapasztalatokkal is bővültek, s a rokonszenvet erősítette az a tény, hogy a kiegyezés után Magyarország hasonló feladatok előtt állt. Ugrásszerűen megnőtt tehát a Japánnal foglalkozó írások száma, amelyek differenciált tartalommal látták el az érdeklődő olvasóközönséget. A magyarországi befogadás második időszakában keletkezett írások elsődleges szerzői a kor nemzetközi színvonalát képviselő hazai Távol-Kelet- és Japán-szakértők. Mellettük kaptak helyet azok az értelmiségiek, akiket e távoli civilizáció elbűvölt, lenyűgözött és tanulmányozására csábított, valamint a napi hajszában felszínen maradni kívánó újságírók – munkásságuk egyéb területein maguk is unikumok, mint például Ady Endre, Ignotus, Kosztolányi Dezső vagy Tóth Árpád –, s végül nem maradhattak ki a rajongók és az amatőrök sem.



Megjelenés éve: 2014

Terjedelem: 480 oldal

ISBN 978-615-5047-58-9

Bolti ár: 3995 Ft



Megrendelhető: Ráció Kiadó

tel.: (1) 321-8023

e-mail: racio at racio.hu

www.racio.hu



Az újraszőtt háló. Kulturális mintázatok szerepe a felvilágosodás utáni magyar irodalomban



Szerző: S. Varga Pál



Az ember – Clifford Geertz metaforája szerint – „jelentések maga szőtte hálójában függő állat”, aki a külvilágból érkező ingereket e háló rezdüléseiként érzékeli. A háló persze „mindig fölfeslik valahol” – az új tapasztalatok rendre hézagokat ütnek a jelentések szövetén; ilyenkor heves reakciók indulnak újraalkotására. E kötet tanulmányai abból indulnak ki, hogy a felvilágosodás komoly szakadásokat idézett elő az európai kultúra szövedékén, a romantika kora pedig megkísérelte újraszőni e megtépázott hálót.

A korszak magyar irodalma az értelem új rendjének kialakításában a nemzet megújított fogalmának csakúgy kiemelt szerepet juttatott, mint a vallás újraértelmezésének; a költészet pedig – Kölcsey, Vörösmarty és Petőfi lírájának tanúsága szerint – új értelemsémák létrehozására törekedve az értelem elvesztésének tapasztalatáról is számot adott.

A kötet szerzője Geertzcel együtt vallja: a kultúratudományok művelőjének „alapvető hivatása nem az, hogy legmélyebb kérdéseinkre válaszoljon, hanem az, hogy hozzáférhetővé tegye számunkra azokat a válaszokat, amelyeket más emberek […] adtak ezekre a kérdésekre”.



Megjelenés éve: 2014

Terjedelem: 368 oldal

ISBN 978-615-5047-55-8

Bolti ár: 3500 Ft



Megrendelhető: Ráció Kiadó

tel.: (1) 321-8023

e-mail: racio at racio.hu

www.racio.hu



A sors kísértései. Tanulmányok Kemény Zsigmond munkásságáról születésének 200. évfordulójára



Szerkesztő: Szegedy-Maszák Mihály



A kétszáz éve született Kemény Zsigmondnak emléket állító tanulmánykötet egy nagy nemzeti értéket képviselő, a magyarság önismerete szempontjából nélkülözhetetlen életmű gyökeres újraértékelésére vállalkozik. Arra a kérdésre keresi a választ, mi lehet érdekes 19. századi irodalmunk egyik legnagyobb írójának munkásságából 2014-ben.



Az itt olvasható, négy nemzedékhez tartozó szakértők által írt tizennyolc tanulmány hűen tükrözi vissza jelenkorunk értelmezőinek sokrétű érdeklődését, ugyanis a Kemény közírói tevékenységét, publicisztikáját, politikai jellemrajzait, életművét értelmező, munkásságának utóéletét és hatástörténetét feldolgozó írások, valamint az egyes regényekre összpontosító illetve több regényt összevető összehasonlító értekezések átfogó képet adnak egy rendkívül sokoldalú, több műfajban maradandót alkotó, nemzetközileg is kiemelkedően jelentős szerző tevékenységéről.



Megjelenés éve: 2014

Terjedelem: 420 oldal

ISBN 978-615-5047-61-9

Bolti ár: 3750 Ft



Megrendelhető: Ráció Kiadó

tel.: (1) 321-8023

e-mail: racio at racio.hu

www.racio.hu



Polgári kultúrpolitika. Eredmények és dilemmák



Szerző: L. Simon László



„A magyar kultúrpolitika fenegyerekének könyvét vette kézbe az olvasó. Ám L. Simon László kötetének legfontosabb hőse nem a szerző, hanem Klebelsberg Kuno, s ennek oka bizonyára nem csupán a jeles előd iránti tiszteletben keresendő. Ahogy a nagy kultuszminiszter is egy olyan korszakban futotta meg pályáját, amelyben szinte alapjairól kellett újjáépíteni Magyarországot, úgy a 2010-ben megválasztott kormánynak is egy katasztrofális állapotban lévő, reményvesztett ország számára kellett visszaadnia a jövőbe vetett hitet. […] Kevés munkatársammal folytattam olyan késhegyre menő vitákat, mint éppen e kötet szerzőjével. Mégis azt mondhatom, hogy bár L. Simon László nem arról híres, hogy ki- vagy elkerülné a pengeváltásokat, összességében az elmúlt közel négy évben maga is

ezeknek az értékeknek az összebékítésére törekedett parlamenti bizottsági elnökként, szakállamtitkárként, később pedig kulturális nagyberuházásokért felelős kormánybiztosként. Politikusi pályafutása jól mutatja, hogy ez nem mindig könnyű, de nem is lehetetlen feladat. S közben egy pillanatra sem válik hűtlenné hátországához, Fejér megyei gyökereihez. Hiszen aki valóban a hazáért akar tenni, aki a Klebelsberg és más nagyjaink által kijelölt utat akarja járni, annak nemcsak azt kell tudnia, hogy hová tart, hanem azt sem szabad elfelejtenie, hogy honnan érkezett.”

/Részlet Orbán Viktor előszavából/



Megjelenés éve: 2014

Terjedelem: 336 oldal

ISBN 978-615-5047-56-5

Bolti ár: 2900 Ft



Megrendelhető: Ráció Kiadó

tel.: (1) 321-8023

fax: (1) 321-4757

e-mail: racio at racio.hu

www.racio.hu



Megvont határok. Tér, táj, énkoncepció József Attila és Szabó Lőrinc 1930-as évekbeli költészetében



Szerző: Nagy Csilla



Az alábbi kötet a későmodern poétika egyes jellemzőnek ítélt tulajdonságai, jelenségei bemutatását tűzi ki célul, József Attila és Szabó Lőrinc harmincas évekbeli szövegeinek vizsgálatára támaszkodva. Ezt az időszakot mindenekelőtt az én és a másik (a szerző értelmezésében a mindenkori másik: a táj, a környezet, a megszólított stb.) versbeli megjelenéseinek kontextusában viszi színre, azonban nem teljes körű vizsgálat során (nem célja az adott korszakban, a két szerző életművében megjelenő tematikus és retorikai énkonstrukciók és kölcsönviszonyok teljes körű áttekintése). A kérdésfelvetés arra irányul, hogy a különböző tematikák köré épülő önértelmezési metódusok milyen poétikai megvalósulást feltételeznek: részletesen tárgyalja a táj- és térpoétika, a testpoétika, valamint az én retorikai felbontásának és konstruálódásának jelenségét a két szerző művei alapján, és rámutat azokra a hasonlóságokra és párhuzamos tapasztalatokra, kapcsolódási pontokra, amelyek az egymással ellentétes utakat bejáró szerzők életművén belül találhatók. Az utolsó fejezet József Attila és Szabó Lőrinc költészetét a kortárs irodalom felől olvassa újra, Lövétei Lázár László és Kukorelly Endre verseinek elemzésével a hagyomány létmódjáról mutat pillanatképet.



Nagy Csilla 1981-ben született Balassagyarmaton, jelenleg a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem Hungarisztika Tanszékének vendégtanára. Első tanulmánykötete 2008-ban jelent meg Magánterület címmel a Palócföld Könyvek sorozatban.



Megjelenés éve: 2014

Terjedelem: 144 oldal

ISBN 978-615-5047-57-2

Bolti ár: 2000 Ft



Megrendelhető: Ráció Kiadó

tel.: (1) 321-8023

fax: (1) 321-4757

e-mail: racio at racio.hu

www.racio.hu



Költői képek testamentumai



Szerző: Lőrincz Csongor



Jelen kötet alapvetően a költői képek – mint képi jelöltjeiket kioltó referenciális effektusok – összetett viselkedésére és kihívásaira igyekszik koncentrálni két évszázad magyar és német lírai terméséből vett, történetileg és poétikailag (műfajilag) jelentősen különböző példák alapján. Azonban nem afféle „képnyomozás” végrehajtása vagy ekphrasziszstratégiák leírása a célja, hanem a költői képek keletkezésjellegű, ugyanakkor jelszerű létmódját a líra textualitásának egyéb központi vonásaival igyekszik összekapcsolni (például a lírai hang alakzataival, az aposztrofikus megszólalás kódjaival, a vers performatív stratégiáival és konfigurációival stb.). Az elemzések figyelembe vesznek költészettörténeti horizontokat, ezen belül például egyes poetológiai koncepciókat, de a médiatörténeti környezet bizonyos vonásait is. A tét nem utolsósorban az, hogy egy nagy tekintélyű esztétikaelméleti hagyománynyal szemben miként lehet úgy rákérdezni a költészet bizonyos alapvető jellegzetességeire, hogy ezeket ne a képzelőerő vagy „az eszme érzéki látszásának” körébe vonjuk (és például „motívumok”-ként tárgyaljuk), hanem reprezentációkritikai nyomatékkal visszautaljuk és -fordítsuk őket (akár a „translatio” értelmében) a költői nyelv textuális medialitásába, megőrizve ugyanakkor ellenállá sukat a nyelv (hasz nálat) bizonyos elemeivel és kódjaival szemben. A képek eme köztessége láthatatlan differenciákat, kép és szöveg közötti, magába a szövegbe áthelyeződő (abban aktivizálódó), nem-megjelenő határokat implikál, vagyis ezek a textuális képek tulajdonképpen e határokon billegnek, egyfajta jelölhetetlen, ám csak nyelvileg tanúsítható túlnanra, mintegy a nyelv másik oldalára utalván.



Lőrincz Csongor a berlini Humboldt Egyetem Magyar Irodalom és Kultúra Tanszékének vezetője. Korábbi könyvei: A líra medialitása. Hang, szöveg és intertextualitás 20. századi lírai művekben, Anonymus, 2002. Az olvasás ismétlése. Materialitás és kultúrtechnikák az irodalmi szövegben, Kijárat, 2010.



A Ráció Kiadó által gondozott korábbi kötete: A költészet konstellációi. Adalékok a modern líra történetéhez és elméletéhez, 2007. Továbbá társszerkesztésében megjelent: A hermeneutika vonzásában. Kulcsár Szabó Ernő 60. születésnapjára, 2010. A forradalom ígérete? Történelmi és nyelvi események kereszteződései, 2014.



Megjelenés éve: 2014

Terjedelem: 264 oldal

ISBN 978-615-5047-60-2

Bolti ár: 2900 Ft



Megrendelhető: Ráció Kiadó

tel.: (1) 321-8023

fax: (1) 321-4757

e-mail: racio at racio.hu

www.racio.hu



Az Ünnepi Könyvhét ideje alatt szerzőink az alábbi időpontokban dedikálják könyveiket:




2014. június 14-én 14-15 h  között: L. Simon László – Polgári kultúrpolitika

2014. június 14-én 15-16 h között: Buda Attila – Messziről felmerülő, vonzó szigetek II/2.

2014. június 15-én 14-15 h között: S. Varga Pál – Az újraszőtt háló

2014. június 15-én 15-16 h között: Lőrincz Csongor – Költői képek testamentumai

2014. június 15-én 16-17 h között: Nagy Csilla – Megvont határok




A régebbi könyveket akár 50%-os kedvezménnyel megvásárolhatja a Könyvhét ideje alatt, de az új könyvekből is jelentős kedvezményt adunk!

Várjuk szeretettel a Ráció Kiadó, a Magyar Műhely Kiadó és a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány pavilonjánál (a Deák Ferenc utca elején a kettes pavilonban)!

www.racio.hu



 
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lists.racio.hu/pipermail/szif/attachments/20140606/a3bd8958/attachment-0001.html>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: Messzirol_felmerulo_II_2[3].jpg
Type: image/jpeg
Size: 35438 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lists.racio.hu/pipermail/szif/attachments/20140606/a3bd8958/attachment-0006.jpg>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: S-Varga-Pal_Az-ujraszott-halo[3].jpg
Type: image/jpeg
Size: 47956 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lists.racio.hu/pipermail/szif/attachments/20140606/a3bd8958/attachment-0007.jpg>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: A-sors-kisertesei_Kemeny-Zsigmond-munkassaga[3].jpg
Type: image/jpeg
Size: 33592 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lists.racio.hu/pipermail/szif/attachments/20140606/a3bd8958/attachment-0008.jpg>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: Polgari-kulturpolitika[3].jpg
Type: image/jpeg
Size: 40683 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lists.racio.hu/pipermail/szif/attachments/20140606/a3bd8958/attachment-0009.jpg>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: Nagy-Csilla_Megvont-hatarok[3].jpg
Type: image/jpeg
Size: 22362 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lists.racio.hu/pipermail/szif/attachments/20140606/a3bd8958/attachment-0010.jpg>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: Lorincz-Csongor_Koltoi-kepek-testamentumai[3].jpg
Type: image/jpeg
Size: 41229 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lists.racio.hu/pipermail/szif/attachments/20140606/a3bd8958/attachment-0011.jpg>


További információk a(z) Szif levelezőlistáról