Elhunyt Sobor Antal (2010.04.16.)

szif at lists.racio.hu szif at lists.racio.hu
2010. Ápr. 16., P, 01:35:40 CEST


 
 A Magyar Írószövetség mély fájdalommal tudatja, 
hogy életének 77. esztendejében elhunyt
 Sobor Antal    
József Attila-díjas író
 
  Temetéséről később intézkednek.  
 
 
 

Sobor Antal (1933. január 16. Székesfehérvár) íróként, festőművészként,
nyugalmazott középiskolai tanárként, valamint a Magyar Írószövetség
Közép-Dunántúli Írócsoportjának vezetőjeként is kiemelkedő munkát végzett.
1956-ban szerezte meg diplomáját az ELTE Bölcsészettudományi Karán, ezt
követően visszatért Fehérvárra, ahol előbb általános iskolákban, majd
középiskolában tanított. 1971-től 1993-as nyugdíjazásáig a Vasvári Pál
Gimnázium és Szakközépiskola tanára volt, ahol tanár szerkesztőként az
iskola újságját is gondozta. Pedagógusi pályáját a Magyar Köztársaság Arany
Érdemkereszt kitüntetésével ismerték el. Sobor Antal háborús tematikájú
novelláival tünt fel a hatvanas évek elején, azonban nem csupán az irodalom
terén igyekezett megmutatni, milyennek is látta a világot, hanem ecsetet
ragadva, a festővásznon is rögzítette impresszióit. Fontosabb művei: Ég
alatt kanyargó utak, Nyulak délutánja, Az utolsó nap, Heten a hídon, Füst a
fák fölött.

 
 
Ön a Szépirodalmi Figyelő és a Magyar Írószövetség hírlevelét olvassa. 
A hírlevélirodalmi, művészeti híreket, információkat tartalmaz. 
A levelezési lista nyilvános, ahhoz bárki csatlakozhat, s bármely tag
felvetetheti
mások címét.
A listára feliratkozni és leiratkozni az alábbi címen lehet:


http://lists.racio.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/szif vagy küldjön levelet a
szif at racio.hu mailcímre.


TÁJÉKOZTATJUK OLVASÓINKAT, HOGY A LEVELEZŐLISTÁNKAT A DOCCA SZERVERÉRŐL A
RÁCIÓ
KIADÓ SZERVERÉRE
HELYEZTÜK ÁT, EZÉRT OLVASHATNAK MÁS MAILCÍMET A FELADÓNÁL. 


--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://lists.racio.hu/pipermail/szif/attachments/20100416/401ef7c0/attachment-0001.htm 


More information about the Szif mailing list