Új könyv: Az Aba-Novák dosszié

Látószög hírlevél latoszog at lists.racio.hu
2021. Már. 14., V, 18:49:49 CET


Az Aba-Novák dosszié
Szöveggyűjtemény Aba-Novák Vilmos és Székesfehérvár kapcsolatáról

“A jelen kötetben, amely egyben a művészettörténet-oktatásban is felhasználható szöveggyűjtemény, Aba-Novák Vilmos és Székesfehérvár kapcsolatát mutatja be a szerkesztő, L. Simon László. Mindezt a Magyar–francia történelmi kapcsolatok című pannó elhelyezésével kapcsolatos vita részletes feltárásán keresztül teszi meg, hiszen ebből a polémiából éppen az derül ki, hogy egyesek miként akarták – esztétikai ürüggyel, valamint kiállításrendezési és múzeumszervezési indokokra hivatkozva – a közönség elől elzárni ezt a különleges képegyüttest. Míg mások a pannó eredeti kiállítási helyének megőrzésén és megnyitásán munkálkodtak, vállalva a liberális sajtó és értelmiség egy részének kirekesztő megbélyegzéseit. Mindezt jól feltárja és dokumentálja a kötet.”
Cser-Palkovics András
 
“Magyarországon pártpolitikainak tűnő értékrendi törésvonalak mentén gyökeresen eltérően válaszoltunk meg evidensnek tűnő kérdéseket: mit kell tenni „a barbár zseni” a Magyar–francia történelmi kapcsolatok című pannójával annak szakszerű restaurálása után? Ki kell-e állítani avagy nem abban az épületben, amelyet gyakorlatilag erre a célra építettek az elődeink? Állandóan láthatóvá kell-e tenni, vagy csak alkalmanként, évente egyszer egy rövid időre? Egyáltalán értékes műről van-e szó, vagy inkább egy középszerű, kissé propagandisztikus alkotásról? S az esztétikain kívül még milyen más szempontokat kell érvényesíteni a mű sorsáról való döntés során?
A szocializmus sötét évtizedeiben még azt is elvitatták, hogy Aba-Novák a 20. század jelentős festői közé tartozott. A bírálat alapja elsősorban ideológiai volt, bár a hivatalos művészettörténet kifinomultabb művelői mindezt mindig szakmai mázzal öntötték le, alaposan körüljárva, hogy Aba-Novák miért nem tartozott a számottevő alkotóinak sorába. Ennek alapvetően az volt az oka, hogy Aba-Novák a Horthy-korszak támogatott (egyesek szerint: hivatalos) művészei közé tartozott, számos lehetőséget, ösztöndíjat, megrendelést kapva az államtól és a katolikus egyháztól.
Aba-Novák Vilmos pannójának művészeti értékéről és elhelyezéséről hét évtizede folynak szakmai és kultúrpolitika viták. Ez a polémia 2001-ben óriási hévvel lángolt fel, rámutatva, hogy a kérdés rendezésével adósai vagyunk önmagunknak. Az Aba-Novák dosszié című könyvből kiderül, hány jeles alkotással és milyen személyes szálakkal kötődik Aba-Novák Székesfehérvárhoz. Túl azon, hogy Aba-Novák korszakos jelentőségű festője a 20. század első felének, már csak az alkotó személye, a Római Iskola hatása és a pannó körül kialakult kultúrpolitikai jellegű vita miatt is indokolt, hogy Székesfehérvár és Aba-Novák izgalmas viszonyához kapcsolódó írásokat, cikkeket, interjúkat, esszéket egy – a művészettörténet oktatásában, valamint a székesfehérvári helytörténet kutatásában használható – szöveggyűjteményben közreadjam.
A szöveggyűjtemény fókuszába a pannó rendszerváltozás utáni kálváriáját helyeztem. Ugyanis a kétezres évek elején lezajlott vita egyben a félresikerült rendszerváltozás látlelete is: pontosan megmutatja, milyen valóságos és mondvacsinált indokokkal akarták ellehetetleníteni a pannó bemutatását – s mindebben a szocializmus retorikája köszön vissza. Ez a vita nem Aba-Novákról, s nem is a pannó művészi értékéről szólt, hanem az erőforrások uralása feletti elkeseredett küzdelemről, amit az – önmaguk kollaboráns szerepét önfelmentő gesztusok sorával utólag átértelmező – baloldali-liberális értelmiségiek folytattak az ő hegemóniájukat megkérdőjelező konzervatívokkal.
A 300 oldalt meghaladó terjedelmű szöveggyűjtemény öt fejezetében közel félszáz cikk és esszé olvasható. A kötetet névmutató teszi teljessé.”
 L. Simon László
 
 
Szerkesztette: L. Simon László
Ráció Kiadó – Városi Levéltár és Kutatóintézet, Budapest–Székesfehérvár, 2021 
304 oldal
Bolti ár: 3750 Ft
Megrendelhető: racio at racio.hu



















--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lists.racio.hu/pipermail/latoszog/attachments/20210314/7af62be5/attachment-0001.html>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: Az.Aba-Novak.dosszie__B1.RGB.300dpi.JPG
Type: image/jpeg
Size: 1193632 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lists.racio.hu/pipermail/latoszog/attachments/20210314/7af62be5/attachment-0005.jpe>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: IMG_0885.PNG
Type: image/png
Size: 2160466 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lists.racio.hu/pipermail/latoszog/attachments/20210314/7af62be5/attachment-0001.png>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: IMG_0887.JPG
Type: image/jpeg
Size: 335212 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lists.racio.hu/pipermail/latoszog/attachments/20210314/7af62be5/attachment-0006.jpe>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: IMG_0888.JPG
Type: image/jpeg
Size: 268146 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lists.racio.hu/pipermail/latoszog/attachments/20210314/7af62be5/attachment-0007.jpe>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: IMG_0900.JPG
Type: image/jpeg
Size: 236584 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lists.racio.hu/pipermail/latoszog/attachments/20210314/7af62be5/attachment-0008.jpe>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: IMG_0901.JPG
Type: image/jpeg
Size: 256963 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lists.racio.hu/pipermail/latoszog/attachments/20210314/7af62be5/attachment-0009.jpe>


További információk a(z) Latoszog levelezőlistáról