A felújított Eötvös-kápolna és -obeliszk avatása - Ercsi, 2016. szeptember 3. 16 óra

Latoszog latoszog at lists.racio.hu
2016. Aug. 23., K, 08:08:43 CEST


Tisztelt Olvasóink!

Szeretettel várjuk Önöket a felújított Eötvös-kápolna és -obeliszk avatására. A meghívót mellékeltük.

Az eseményről így nyilatkozott L. Simon László: "Egy éve, amikor felvetettem, hogy az első magyar kultuszminiszter síremléke méltatlan állapotban van, kevesen hittek abban, hogy megmenthető lesz. A kápolna kriptájában temették el 1871-ben Eötvös József írót, politikust, kultuszminisztert. Az obeliszket Ybl Miklós tervei alapján 1879-ben közadakozásból emelték. Összefogással sikerült rendbe tenni a műemléképületet, amire nagyon büszkék vagyunk. Köszönöm a segítséget, anyagi támogatást Balog Zoltán miniszter úrnak, illetve azoknak, akik részt vettek a fehérvári jótékonysági bálon, s adakoztak. Köszönjük a MOL Nyrt. támogatását, akiknek köszönhetően aszfaltos út vezet majd Ercsi központjából a kápolnáig, ami a Duna mellett, a löszfal tetején, gyönyörű panorámát nyújtó helyen áll. Köszönöm a Forster Központ munkatársainak is az áldozatos munkáját. Az ünnepélyes avatás Eötvös József születésnapján, szeptember 3-án 16 órakor lesz Balog miniszter úr és Spányi Antal megyéspüspök részvételével."

Mindenkit szeretettel várunk!

Üdvözlettel,

L. Simon László kabinetje
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: image1.jpeg
Type: image/jpeg
Size: 270320 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lists.racio.hu/pipermail/latoszog/attachments/20160823/7ddbafd8/attachment-0001.jpeg>
--------- következő rész ---------
> 
> 
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: Forster_meghivo_160817_LA4_31_eDM.PDF
Type: application/pdf
Size: 199739 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lists.racio.hu/pipermail/latoszog/attachments/20160823/7ddbafd8/attachment-0001.pdf>
--------- következő rész ---------
>> 


További információk a(z) Latoszog levelezőlistáról