Bérmonitoring bizottság

Latoszog latoszog at lists.racio.hu
2011. Feb. 21., H, 21:49:40 CET


*L. Simon László *Fejér megye 4. számú választókörzetének országgyűlési 
képviselője tájékoztatja a körzet lakóit, hogy a kormánypártok 
létrehozátk a *Bérmonitoring Bizottság*ot.

A bizottság tagjai: Rogán Antal, Pálffy István, Balla Mihály, Koszorús 
László, Ágh Péter, Kara Ákos országgyűlési képviselők  *

A Bérmonitoring Bizottság célja*

2011. február 16-án a Fidesz és a KDNP frakció Bérmonitoring Bizottságot 
hozott létre azzal a céllal, hogy a köz- és a magánszférában 
megvizsgálják, teljesültek-e az Országos Érdekegyeztető Tanács decemberi 
ülésén született bérmegállapodások. Az OÉT-en a felek megállapodtak 
abban, hogy a minimálbér 6,1 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 5 
százalékkal fog idén emelkedni. Ajánlásként 4-6 százalékos bruttó 
béremelést is megfogalmaztak azzal, hogy ez elsősorban az alacsony és 
középkeresetűek béremelésével jöjjön létre. Napvilágot láttak azonban 
olyan esetek is, hogy a béremelések nem, vagy csak részben történtek 
meg, így vannak olyan állampolgárok, akiknek kevesebb lett a fizetésük 
idén a tavalyi bérükhöz képest.

 

*A bizottság zöld száma a következő: **06-80-205-204*

*A bizottság kérdőíve itt érhető el:*
http://www.fidesz.hu/bermonitoring/index.php?urlap


*Múlt év végi adórendszer átalakítása:*

- az új adórendszer támogassa a gyermekeket vállaló családokat, 
mindeddigi legnagyobb gyerekkedvezmény került be az adórendszerbe

- az új adórendszer ösztönzi, segíti a munkavállalást (aki több munkát 
vállal, kapjon többletjövedelmet)

A kormány háromoldalú megállapodást kötött az Országos Érdekegyeztető 
Tanáccsal, az egykulcsos adórendszerrel kapcsolatban.

A megkötött bérmegállapodás szerint a minimálbér 6,1%-kal emelkedik 
(78.000 forint), illetve a bérminimum 94000 Ft-ra emelése is a 
megállapodás részét képezi.

Bérmonitoring bizottságot hozott létre a Fidesz-KDNP-frakció; a Rogán 
Antal vezette testület feladata az lesz, hogy mind a köz-, mind pedig a 
magánszférában megvizsgálja, teljesültek-e az Országos Érdekegyeztető 
Tanács (OÉT) ülésén született bérmegállapodások, amelyeket Rogán Antal 
szerint "messze nem mindenhol" hajtottak végre teljes mértékben.

A Fidesz országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján 
elmondta: első helyen a közszférát és az ahhoz tartozó állami 
vállalatokat vizsgálják meg, de - mint fogalmazott - szeretnének 
"körülnézni az önkormányzatok környékén is". Ezt ő maga is megteszi a 
főváros V. kerületében, ahol polgármester. A politikus szerint 
elképzelhető, hogy állami oldalon hanyagság vagy időhúzás miatt nem 
tartották be az OÉT-ülésen hozott döntést.

Emellett a magánszférát érintően is vizsgálódni akarnak, álláspontja 
szerint ugyanis fel kell gyorsítani azt az időt, amíg a 
bérmegállapodásról szóló döntések "végigmennek" a bérrendszeren. Megyei 
bontásban tájékoztatást fognak kérni a kamaráktól, továbbá létrehoznak 
egy olyan zöld számot és internetes felületet, amelyen bárki 
bejelentheti, hogy rá vonatkozóan milyen mértékű béremelés történt 
január 1-jét követően - ismertette, hozzátéve: egy hét múlva szeretnék 
letenni az első, körülbelül egy hónap múlva pedig a részletes 
jelentésüket a kormány asztalára.

Kijelentette: "a kormány és a Fidesz-KDNP képviselőcsoportja nyomást fog 
gyakorolni a magánszférában is" azért, hogy a béremelési ajánlásban 
foglalt bérfejlesztést végrehajtsák.

A béremeléshez szükséges források szerinte rendelkezésre állnak.

Az OÉT ülésén hozott bérmegállapodás arról szólt, hogy a minimálbér 6,1 
százalékkal, a garantált bérminimum pedig 5 százalékkal emelkedik. A 
munkáltatóknak a versenyszférában megvan a forrásuk a bérek 
kompenzációjára, hiszen a társasági adó és a tőkejövedelmek utáni adó 
csökkentése többletbevételt jelent a vállalkozásoknak. Az a megegyezés 
is megszületett, hogy ez a bérnövekedési ütem jellemző lesz a teljes 
munkavállalói szférában. Ennek a bérmegállapodásnak a végrehajtása az 
adórendszer sikeres teljesülésének előfeltétele - hangsúlyozta Rogán 
Antal, rámutatva, hogy több olyan információ is eljutott hozzájuk arról, 
amely szerint ezt a megállapodást "messze nem mindenhol" hajtották végre 
teljes mértékben.

A "Bajnai-kormány örökségének", a szuperbruttónak a kivezetése további 
kedvezményt jelent majd a munkavállalók számára.

A testület lehetséges eszközeit firtató kérdésre Rogán Antal azt mondta, 
egyelőre a nyilvánosság kényszerítő erejét szeretnék felhasználni. "Ha 
ez nem lesz elegendő, akkor vannak ötleteink" - jegyezte meg.


Tisztelettel:
Fidesz-KDNP Fejér 4 VK országgyűlési képviselői kabinet
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lists.racio.hu/pipermail/latoszog/attachments/20110221/3f2467a1/attachment.html>


More information about the Latoszog mailing list